(készüljünk együtt a vasárnapra) Havonta egyszer, hétfőnként este 18:30-kor, a kiírt dátumon, közösen olvassuk és dolgozzuk föl a soron következő vasárnapi szentírási részeket, az olvasmányt, a szentleckét és az evangéliumot. Helyszín a plébánia közösségi terme (bejárat a kertkapu felől). A második félév alkalmai: Febr. 3. Márc. 2. Ápr. 20. Május 4. Jún. 1.

(bérmálás a Tabánban 2020. tavaszán) 2020. tavaszán ismét lesz bérmálás a Tabánban. A bérmálásra személyesen lehet jelentkezni, fogadóórán vagy a szentmisék után. A jelentkezéshez szükséges frissen kikért keresztelési igazolás, amelyet attól a plébániától tudunk elkérni, ahol megkereszteltek. A bérmálás időpontját a plébániának kell majd kérnie az érsekségtől a 2020. év első felében. Két dátumot kell megjelölnünk, amelyek közül az érsekség választ. A plébánia a május 16. szombat este 18 órát és a május 23. szombat este 18 órát fogja javasolni. Tavasszal négy felkészítő alkalmat tartunk (ápr.17. ápr.24. máj.8. máj.15.).

(tabáni kórus) Értelmi sérült fiatalokat, felnőtteket befogadó kórus próbál kéthetente kedden délutánonként a plébánián. Ezekre az alkalmakra nagy szeretettel hívunk és várunk új kórustagokat, érintetteket és segítőket egyaránt, akik örömmel énekelnének velünk! Olyan segítők jelentkezését is várjuk, akik szívesen támogatnák munkánkat abban, hogy önállóan nem közlekedő sérülteket otthonukból ide kísérnék a próbákra.  Jelentkezés és minden további információ a kórus vezetőjétől, Matesz Monikától kérhető.  Elérhetősége és a félév próbáinak pontos időpontjai a hirdetőtáblán olvashatók.